Otthon édes otthon :)

Beadandók elkészültek, hazaköltöztem, már csak vizsgázni térek vissza!
Tegnap a dokikat is letudtam, kezdődhet a karácsonyi készülődés!!

Még maradt 1-2 kép a gépemen még  havas-adventi Zágrábról, alkalomadtán néhány szó kíséretében majd felkerül ide.

Mindenkinek nyugodt ünnepi készülődést kívánok! :)

Újra Zágrábban…

   Hihetetlen gyorsan elrepült az otthon töltött egy hét. Nem unatkoztam egy percig se, ami azt illeti, pihenni se nagyon volt időm. Ez a sok orvosi hercehurca kivesz az emberből. De túl vagyok a tövv körös vércukorvizsgálaton, jártam a dokinál, a védőnőnél, sőt, még a toxémiát is kizártuk (csak 2 napom ment külön erre rá + még 3 az idegeskedésére az eredményig…) Teljesítettem két tárgyat az egyetemen (húszból kb.), találkoztam a családdal több körben. Láttam végre az egyetlen drága egy hónapos unokaöcsénket is! Barnusra feltűzték a szalagot, amiről ugyan lemaradtunk, de tánctudását többször is bizonyította J Engem is megtáncoltatott az én kisöcsém, egy jó hosszú bécsi keringőt nyomtunk végig.

   Jó volt otthon, de piszkosul elfáradtam, és még most jön a java: beadandóidőszak. Francba, hogy itt vok Zágrábban, egy csomó lehetőség lenne a MID-el foglalkozni, fejlődni, kutatni, tanítani, de nekem a szobában kell görnyedni a megkérdőjelezhető gyakorlati (és bármilyen) hasznú beadandók fölött. 

   Ma elintéztem a költözést, lett egyágyasom, a fürdőn osztozom még 3 emberrel. Jó lesz ez, csak most végtelenül kimerült vagyok testileg-lelkileg. Még azér jól lehúzott ma az a lány energiával, sebaj, innentől a töltekezés jön. 

   Csak gyorsan néhány kép pótlólag: a mi büszkeségünk, unokaöcsi + 26. és 27. hét.

***UPDATE:
   Ma intéztem az admisztrációt, és szólt a nő, h sorry, de dupla ár, vagyis 1500 kuna - 200 eur - 60ezer Ft lesz ez a szoba. Még jó, hogy tegnap direkt rákérdeztem. Dühös vagyok, de mindent a babácskáért. Spórolás jön. Más országokban ennél is bőven többet fizetnek.
   Tudom, h ez mind értem van, hogy jobb körülmények között legyek. Az egészségemre nem szabad sajnálni a pénzt, kerül amibe kerül. Még így is ki tudok jönni az ösztöndíjból, picit szűkösen, de megoldom. Vicces, h a Gondviselés így "kényszerít" rá, h törődjek magammal. :) De jogos.

Feketeleves

Úgy döntöttem kiírom magamból, és leteszem.

   Meguntam, hogy én legyek a nyugodt fél, aki mindennél jobban tekintettel van a másikra. Rámegy az összes energiám, hogy feldolgozzam az igazságtalanságot, a frusztráltságot, ami felém árad. A keresztényi alázatot sokáig volt alkalmam gyakorolni, de van, hogy csak tovább kell lépni. 

   Hosszas vívódás után arra jutottam, hogy megszakítok minden kapcsolatot a szobatársammal, amint csak lehetséges. Felvettem a kapcsolatot a kollégium vezetőivel, bejátszottam a terhes kártyát, hogy túl magas az ötödik emelet 6-7-8 hónaposan, tegyenek át vhova máshova. Nem ártana már vmi pozitív megkülönböztetés, mert a nagyvilág részéről még nem sok jót tapasztaltam. A családom és az ismerőseim persze teljes vállszélleséggel támogatnak, ami nagyon nagyon jó érzés, de kaptam már sok rosszat is, sajnos. Például más panaszkodhat, ha fáradt, sok a dolga, de én, aki kétszer olyan keményen megdolgozok csak azért is, hogy fizikailag talpon maradjak, ha egyszer - neajdisten egy hónapon belül kétszer - véletlenül kiejtem a számon, hogy nekem azért nehéz valami, mert terhes vagyok, rögtön megkapom, hogy folyton sajnáltatom magam. Nem mondom, hogy ez a hozzáállás általános, de piszok rosszul esik. Már csak azért is, mert sajnálkozásnak helye nincs, a terhesség jó dolog, minden testi nehézség értem és a babáért van. Folyamatosan változnak a tűréshatáraim, ezekre oda kell figyelni. Néha ezt tényszerűen megemlítem, ha megkérdezik, de aki azt gondolja, hogy sajnálni kell egy terhes nőt, az egész egyszerűen nem normális.
   Nah, itt már sejthető, hogy nem általánosságban beszélek. Sok igazságtalan vádat kaptam a fejemhez, de ez az a határ, amit nem vagyok hajlandó eltűrni. Csongorkirályfi ennél sokkal jobbat érdemel. Szóval én vissza nem megyek egy labilis frusztrált ember közvetlen közelébe, aki ezt mind rajtam tölti ki. Energiavámpírság, lelki terror, rosszindulat, némi skizofrénia (?) csillagos ötös. Sajnos ráment 2 napom az itthoni boldogságból. Ahogy hazaértem, várt az első gyalázkodós e-mail a sok közül. Most azt nem minősítem, hogy mennyire egyenes dolog a szóbeli kommunikációt napokig kerülni, az aggódó kérdéseket ignorálni, majd ilyen formában a másikra önteni a torz agyszülemények tömkelegét. Próbáltam tényekkel "védekezni" (mi ellen is? röhej...), de nem jutott el a címzetthez. Őt nem én fogom megmenteni. De eltűrni sem fogom, babácskára való tekintettel. Csongorfiú megérdemli a harmonikus légkört, és én meg fogom neki adni. Továbbra is.

   Szóval ismét költözés lesz, ezúttal Zágrábon, a kolin belül (valószínűleg), valahogy megoldom. Megérdemlem a boldogságot, és mindent meg is fogok tenni érte. Tök jók ezek az anyatigris-hormonok, így muszáj kiállnom magamért, mert az egyet jelent babácskával.

   A számomra problémás embert bántani (továbbra se) akarom, ezért is döntöttem az elválás mellett. Sokat tanultam az esetből. Úgy tűnik túl jóindulatú és nyitott vagyok, és így túl sok támadási felületet hagyok. Ezen változtatni nem kívánok, csak az alázatban fejlődni. És megtanulni azokra koncentrálni, akik szeretnek, ismernek és támogatnak.

   Még evvel a bejegyzéssel is úgy gondolom, hogy a korrektség határán belül maradok. Problémás emberünk kategorikusan kijelentette korábban, h nem kíváncsi rám, az érzéseimre, a blogomra (valószínű kizökkentené képzelt világából), így olvasni nem fogja. Hihetetlen, hogy ezen is még én vívódok. De mondom, leteszem. Leírtam, kieresztettem a démont, a továbbiakban nem kívánok vele foglalkozni. Meg lehet ítélni érte, de a feldolgozásnak ezt a módját választottam. Reméljük bejön! :)

   A következő napokban csomó jó dolog fog velem, velünk történni, ezekkel fogok foglalkozni, és írok is róla, ígérem :) Sok szép fotó lesz gömbölyödő pocakról meg családi idillről, meg ki tudja miről. Ezer éve le akarom írni a szakmai hátterét is ennek az erasmus dolognak, meg hogy merre tartok, majd eljön ez is. Mert evvel kell foglalkoznom, és nem más felesleges, nyomasztó hülyeségekkel.

Ádis napok

   Ezúton jelezném, hogy a 25. hétbe léptünk! :)

   A hosszú hétvégén egész spontán módon ismét lejött Ádi.

   Picit beborult a kedélyem, mikor szerda estére mindhárom magyar lány eltünedezett. Én is nagyon akartam volna, de pocakkal nem mertem bevállalni 4 napon belül kétszer a 7-8 óra utazást. A vonat tisztán 6 és fél óra, de a pályáudvarra is el kell jutni, majd onnan haza. Hipp-hopp eljön a péntek reggel, amikor úgyis fel kell ülnöm a vonatra. Az utóbbi kb. 1 hétben picit nehezebb a pocakkal. Fájdogál, feszül, érzékeny, plusz a lábam is görcsölget. Lehet, hogy csak ez az esős idő nyomta rá a bélyegét a kedélyemre, a fene se tudja. Vagy így jön ki a honvágy. Vagy lassan a harmadik trimeszterbe lépek...

   Szóval Ádi szerda este 10-kor fogta magát, bedobott 6-7 könyvet a táskájába (beadandók készültek a hétvégén), és csütörtök reggel 6-kor már a vonaton ült. Városnézésre most nem volt lehetőségünk, inkább a szobában kuksolós, olvasós-írós-dolgozós móka volt, de beiktattunk néhány andalgós, kiadós-beszélgetős sétát is. Megállapítottuk például, hogy jó lenne közösen megöregedni, és hogy nagyon büszkék vagyunk a nagymamáinkra. Most könnyebb volt a búcsú, már csak négy teljes nap egymás nélkül. :)

Dolgos hétköznapok

Hamarosan!

Ádi(s) szösszenetek (is)

...

   Nekem van legtökéletesebb férjem a világon, ez már biztos. :)

 …

   Az október 23-ai hosszúhétvégén itt járt Ádi. Meg sem kísérlem a maga teljességében leírni a dolgot, de álljon itt néhány szösszenet. Az első pár sor közvetlen elválásunk utána született.

   „Boldogság utáni csönd.

   Az elmúlt 4 napom boldog önfeledtségben telt, most indult haza Ádi. Már hiányzik, de rettenetesen. Kell majd egy kis idő, hogy megint magamhoz térjek.”

…

   Felrakom ide azt az egy közös képet, ami Ádi látogatásakor készült. Kellett volna egy biciklis is, mert aznap egész nap két keréken mozogtunk, dehát így alakult, hogy nem alakult. Ahhoz képest még jó kedvünk van, hogy nem egy lélekemelő dologban volt részünk. A horvát függetlenségi háborúról néztünk meg egy kiállítást. Ádinak érdekes volt, én megpróbáltam minél kevésbé odafigyelni. :) Nem szeretem ezeket a háborús dolgokat, na. De: műveltség, történelem, kultúra, identitás, értem én. Csak minimalizálom a hatást.

…

   Első nap gyönyörű időnk volt, órákat sétáltunk. A Száva-parton andalogva indultunk lőni valamit ebédre. Szerintem még nem meséltem, hogy ez (is) milyen gyönyörűen meg van itt csinálva és gondozva. Szép füves, járdákkal, padokkal, szobrokkal. Nincs szemét sehol, ellenben sok ember, családok babakocsival, futók és biciklisek. Egészen idilli. Csinálhattam volna képet is, de Ádival eszembe se jutott ilyesmi, illetve mindig utólag döbbenünk rá a fényképek hiányára. Inkább megéljük a pillanatot. Majd a gyerkőc meghozza a fotózási kedvünket, ez úgy szokott lenni.

…

 

Kórusdilemma

   Tizenéves kórusiskolás múlttal szinte lehetetlen elfogadható kórust találni. Sajnos vagy nem sajnos, de az igényesség mellett elitizmus is belénk lett nevelve. Azt a minőséget nehéz hozni, és az embernek már igénye lenne rá, nagyon is. Szóval van ez a Zágrábi Egyetem kórusa. Elég komoly meghallgatás volt, így bíztam benne, hogy jó dolog lesz, még aggódtam is, hogy nem jutok be. Feleslegesen. Nagyon lelkes meg aranyos mindenki, de ide sok-sok türelem kell. Meg alázat. Legutóbbi két órás próbán egy teljes darabot sikerült "megtanulni", olyan szintűt, amit hatodikos korunkban szemrebbenés nélkül blattoltunk. 

   Ahogy észleltem, a felvétel előtt volt már egy egészen használható kórusmag, 40-50 fő, aztán most felvettek még ennyi új embert. A kottaolvasás (sem) volt alapkövetelmény... Az ordítás azért megy, tud szólni 100 ember. De mire ebből használható dolog lesz...

Amiért mégis maradok:

- Már nincs időm-energiám mást leszervezni. Jobb, mint a semmi.

- Közel van (az egyetemen).

- Nem jár különösebb kötelezettségekkel

- Beosztottak szoprán 1-nek. Marika néni mindig is mondta, hogy szoprán hangom van, csak belekényelmesedtem az altba, jó a banda, és F. b. is ott szokott meg. Nem is lett volna bátorságom felmászni a szopránkába egy profi kórusba, itt simán jó bontogatni a szárnyaimat. Ezekkel a darabokkal nem nagy kihívás egyenlőre.

- Vicces, hogy bár két szót nem beszélek horvátul, pontosan megértettem, hogy mit magyarázott beéneklésnél a csaj. Hiába, az évek meg rutin.

- Próba előtt-közben-után mindig csacsogok angolul egy-két emberrel. Jó ismerkedős hely meg nyelvgyakorlás.

Köd

   A köd a levegőben állandóan levő vízgőz, vagyis páratartalom kicsapódási formája. A levegő ilyenkor annyira lehűl, hogy hőmérséklete megközelíti a harmatpontot, és ennek következtében a páratartalom kicsapódik. A kialakuló vízcseppecskék mérete alig teszi ki a milliméter ezredrészét. Az így „vízcseppekből” kialakult fal a levegő átláthatóságát rontja.

   Felhő és köd között nincsen lényeges különbség, például a hegyet burkoló köd alulról felhőnek látszik.

   A köd kialakulását alapjában a légkör földfelszíni lehűlése okozza.

Egyetemre menet.

Elnyeli a köd.

Ez a szépség az egyetem épülete. Belülről impozánsabb.

Első reggelünk a szálláson Ádival.

Sötétben érkeztünk előző este. Kíváncsiak voltunk, mit látunk az erkélyről. Megérte.

Hetek telnek

   

   Jó régen jelentkeztem, közben pocakkal a 24. hétbe léptünk. Távolmaradásom oka az volt, hogy zajlottak-dübörögtek az események. Jól érzem magam. Ilyenkor nehéz írni, inkább évezem.

   

Beindult végre az egyetem, szakmai lehetőségek tárháza. Lassan a gyakorlatban is realizálódnak.

   

Nagy izgalmak is voltak, megszületett a kis unokaöcsém (Ádi részéről), és néhány napja baba-mama haza is mehettek a kórházból. Úgy szeretném már élőben is meglesni pici Martint! Csongorral össze kell haverkodniuk minél előbb. :)

   

Ádi is itt töltött pár napot. Ez utóbbi volt a legjobb, mondanom se kell. Még 2 hét, és végre én is megyek haza!! Nem végleg, és jó sűrű lesz a program, de akkor is.

Igyekszem pótolni az elmaradt infókat, a napokban több bejegyzés várható! :)

Ismerkedés a horvát kultúrával

   Volt már két horvát órám, barátkozom a mássalhangzókkal, búcsúzom a magánhangzóktól. Sosem gondoltam volna, hogy nekem szláv nyelvhez közöm lesz, de azt kell, hogy mondjam, nem olyan vészes. Direkt nem kezdtem rögtön az órákat, hogy picit szokjam, hallgassam itt az embereket, hogy ne tantárgy legyen, hanem egy élő dolog, amiben lubickolni lehet. Egyenlőre a parton tanulom a kézcsapásokat, de jó lesz ez. Majd egyszer.

   Voltunk koncerten is, itt a Gradska kávézóban. Eszter nyert két, kb. 8000 Ft értékű jegyet Arsen Dedic koncertre. Az élmény inkább volt kulturális, mint zenei, de egy tea áráért megérte. A bácsi Horvátországban kultikus figura, zeneszerző, költő, énekes. Egyébként úgy néz ki, mint Demjén Rózsi. A fia kísérte több számban zongorán, állítólag az öregnél csak ő nagyobb alkoholista. Neki ám tök jó jazz triója van, érdemes beütni youtube-on (Matija Dedic Trio). Sajnos, most a fater sanzonos-andalgós-sztorizós zenei stílusa volt a meghatározó, de azért remekül szórakoztunk. Figyeltük az embereket, a gucci cipőket, és a free wifinek meg az okostelónak hála Ádi élőben közvetített chaten a magyar-észt és a horvát-macedón focimeccs eredményeinek változásáról.

   Vasárnap pedig, mise után ismét járkáltunk picit a városban, ezúttal Zorival, Andi csoporttársával, és megnéztük erasmusos szervezésben azt a múzeumot a sok közül, ami Zágráb történelmével foglalkozik (Muzej Grada Zagreba). Volt angolul (nem jól) beszélő idegenvezető-nénink, akinek a légzéstechnikájával is komoly problémák voltak. Azért némi infó átjutott, ha rohant utána az ember. Egészen fogyaszthatóan vannak tálalva a dolgok. Külön tetszett, ahogy a régi katedrálisból maradt szobrokat, festményeket kiállították. A földrengés lerombolta az épületet, az újat meg más stílusban húzták fel, így ezek a dolgok feleslegessé váltak.Volt sok makett, aranybulla, különböző korok hétköznapi tárgyai, ruhái, az egyik szoba meg ki volt plakátozva régi reklámokkal. Volt még sok minden más is, akit érdekel, utánanéz. Képeket nem lehetett csinálni bent, ellenben kint készült néhány.

A Lotrščak-toronynál találkoztunk a többiekkel, a felsővárosban. Állítólag minden délben ágyútűzzel emlékeznek a törökök felett aratott győzelemre - erről sajnos lemaradtunk.

Ilyen a kilátás a torony mellől (egyébként a rövidke sikló felső állomása). Egyszer fel kéne menni a toronyba is, szebb időben mondjuk, szép képeket lehetne csinálni.

Ez a sétány, ha minden igaz, a Strossmayerovo, a toronytól indul. A díszeket nem tudtam mire vélni a fákon, de jól néztek ki.

Térkijelölés szépen.

Szent Katalin-templom.

A tér melletti utca, mert csak. Megtetszett.

Szent Márk templom.
A tetőcserepek Magyarországról származnak.

A kapu.

Hülye turisták. Ádi szerint menő.

Megtévesztés. Nem ebben a múzeumban voltunk.

Nem is ebben, de erre kíváncsi vagyok.

Életkép1. Ilica.

Életkép 2. Jelasics tér. Trg Jelacica. Villamos. Emberek. Galambok.

Ismét eltelt egy hét.

   De nagyon nehezen.

   Sokat vártam, sokat reméltem. Hogy beindul az egyetem, megismerkedek a magyarul tanulókkal, megbeszélem a tanárokkal, hogy mi dolgom lesz itt, megszervezem, hogy járhassak angol irodalmas órákra (bármilyen nyelvet tanulni pénzlehúzás itt), kialakul, hogy kiket tanítgathatok, találok kórust... szóval, hogy beindul az élet, látom az irányvonalakat.

   Picit el vagyok kenődve.  Nagyon döcögősen indul itt minden.

   KEDD, együtt ebédeltem első találkozás gyanánt az új magyar lektorral. Jó fej, haladó szelleműnek és kompetensnek tűnik a szakmájában. Hozzám nagyon nyitottan és segítőkészen állt, hospitálhatok majd az összes óráján.  De, (teljesen érthető módon) kért egy hetet, amíg megismerkedik a diákokkal. Már itt sejtettem, hogy a hetem megy a kukába. Csak, hogy értse mindenki, itt-tartózkodásom gerincét a magyarul tanulókról való tanulás jelentené, bármilyen formában. Aztán bementem az egyik angolos órára (tanuljunk angolul címen, mert nem tudom megfizetni a nyelvtanfolyamot), négyen álldogáltunk a folyosón Godot-ra várva, majd egy sráccal szóba elegyedve kiderült, hogy az irodalmas tanárok a többi óráján se tették tiszteletüket, valószínűleg a hét további részében se fogják. Beszélgettünk picit, közölte, h férfi nevem van (ezentúl nem Borinak, hanem Borbálának kéne bemutatkoznom), de amúgy jó fej volt :)

   A hét további része említésre se méltó, rossz hangulat, tehetetlenség, gyötrődés és honvágy jellemezte. Sok minden nem történt. Csütörtökön hazament a szobatársam, én is agyaltam, hogy kéne, de féltem, hogy nem tudok visszajönni. Remélem, hogy megvolt a holtpont, innen csak felfelé!

    Azért, pénteken csináltam egy fotót a 22. heti pocakról, mert azt kell. A szobában lőttem gyorsan, és egy kivágás után ment is fel fészbukra. Furcsa módon nagy sikere lett, úgy látszik vevő a nép a hatásvadász dolgokra. :) Szerintem merengős, depresszív, de ott van a remény, a fény felé fordulás. Minden rossz mellett is ott van a tény, hogy anya vagyok, anya leszek, a kisfiam növekszik a belsőmben. Ez az öröm, azt mondják, süt rólam.

Kattints a képre a nagyításhoz!

...

   Most újra hétfő van, új hét, új remények.

Az elmúlt hét történései II.

Ez lenne, a hogyan telnek napjaink rovat.

   Jól.

Sokat járkáltunk már a városban, az ügyintézések különböző helyszíneken zajlottak, illetve felmértük a boltokat. Pékség még mindig rengeteg van, kaját meg, ha mégis kell, a konzumban érdemes venni.

   Moziba is elmentünk szombaton Eszterrel, Ádika ottalvós (nemalvós) játékon volt, így le kellett foglalnom magam az esti skype helyett. Angolul volt horvát felirattal - ez utóbbi rajtam nem sokat segített. Számomra is meglepő módon egészen értettem a történéseket, pedig fáradt voltam már rendesen, fél9-kor kezdődött a film. Magyarul borzasztó idióta címe van a mozinak, ide se írom, angolul Hope springs. Meryl Streep és Tommy Lee Jones vicces (vagy inkább kedves) minidrámája. Nem a világ legjobb filmje, de kikapcsolódásnak és nyelvgyakorlásnak jó volt.

   Berakok néhány képet a fontosabb helyekről. Az elrendezésért bocsánat, már így is megküzdöttem a szerkesztővel, itt adtam fel. :)
 

Kattints a képre a nagyításhoz!

  

   Íme a főpályaudvar, és az előtte elhúzódó gyönyörű park. Ezt még nyáron lőttük (akinek új infó: Horvátországban nyaraltunk, Vir szigetén, odafele megálltunk 2 órácskára Zágrábban, és körbenéztünk).

Kattints a képre a nagyításhoz

   

   Jellasics tér, fontos csomópont a régi városrészben. Szerencsére a város szívébe nem engedik be az autókat, egy részén villamosok járnak, a többi bejárható gyalogosan. Rengeteg kávézó, bolt, piac, templom található itt a közelben.

Kattints a képre a nagyításhoz!

  A katedrális belülről, itt voltunk vasárnap misén. Érdekes, hogy úgy zajlik az áldozás, hogy a hívők középen, a padok szélén sorfalat állnak, de egymás felé fordulva, és a papok mennek végig a soron. Furcsa volt, nem tudom, miért így alakult ki. 

Pont azt a misét sikerült elkapni, ahol énekelt a kórus, jól szóltak! :) Borzasztóan hiányzik az éneklés. Kiderítettem, hogy az egyetemnek is van vmi kórusa, szerdán este megyek meghallgatásra. De jobban örülnék vmi templomi kórusnak, mert a latin szöveggel nagyobb barátságban vagyok, mint a horváttal. :)

Kattints a képre a nagyításhoz!

  

   Szintén fontos pont a városban, az egyik turkáló. Sajnos itt nem divat (még?), alig találtunk, nincs háda se. Kínai boltok sincsenek egyáltalán, egyedül kajáldát láttunk egyet vagy kettőt. Ruházat szempontjából ám sznobok a horvátuk, nagyobb márkáknak vannak boltjaik (pl. h&m, benetton, stb.), azokat veszik.

Kattints a képre a nagyításhoz!

   Tegnap, október 8-án pedig nemzeti ünnep volt, a függetlenség napja, munkaszüneti nap. Erasmusos szervezésben elmentünk kirándulni a helyi Kékesre (Medvednica, legmagasabb csúcsa 1033 m). Jó volt, bár nekem picit húzós volt a tempó, Eszter aranyos volt, és a végére maradt velem, nem kellett a többiekkel rohanni. Volt néhány pihenő - a társaság pálinkát adott körbe, én meg kifújtam magam. Babócával még nem kirándultam, más lett a tűréshatárom, ezt el kell fogadnom. Mindenesetre a beszélgetés helyett a levegővételre koncentráltam, és szerencsésen feljutottam én is a csúcsra (Sljeme). Kb. két és fél, három óra alatt értünk fel, a túraösvény kezdetéig meg tömegközlekedéssel el lehet jutni, tök jó. Télen innen lehet síelni, sajnos én azt is ki fogom hagyni, mert mire hó lesz, én már elesek a saját pocakomban. :) A tetőn van egy korrekt kis étterem, ahol végre találtunk egy mosdót, aztán megittunk egy forró teát, picit üldögéltünk, felmelegedtünk. Busszal jöttünk le a csúcsról, mert ilyen is van. Hazafele két orosz csajjal beszélgettünk, aztán meg egy cseh csajjal és sráccal. Angolul. Jó dolog ez az erasmus.

 

    Még ide szeretném írni mindenki megnyugtatására, hogy mióta itt vagyok, nagyon odafigyelek magamra. Elutazás előtt picit húzós volt otthon mindent elintézni, különös tekintettel az otthoni, főleg pepszis tárgyakra... De itt szerencsére (eddig) tök nyugodt vagyok, kiegyensúlyozottan alszom legalább nyolc órákat. Babácska is jól van, mozgolódik, ha úgy hozza kedve, vagy rugdos, hogy menjünk már feküdni. Picit aggódom, hogy este, éjszaka fele az aktívabb, dehát én aztán végképp nem hibáztathatom ezért. Lehet, hogy csak ilyenkor tudok rá igazán odafigyelni, mert én is megnyugszom picit. Remélem, hogy nem lesz éjszakai bagoly! :)

Az elmúlt hét történései I.

Koli

   Az első 2-3 napban csak takarítottunk Andival. Andi a szobatársam, a pécsi egyetemről jött, nyelvőrült. :) Horvát-francia szakos, tanul még lengyelt, de érdekli még az orosz (meg az össze többi nyelv). Ami számomra még mindig hihetetlen, hogy hívő katolikus, vasárnap együtt voltunk misén, tök jó volt! És ő is a nyugis, tanulós fajta (igen, most én is ilyen vagyok babácskára való tekintettel), úgyhogy a napi rutinunkat is össze tudjuk egyeztetni. Amennyire nem tetszett a szoba az elején, kiderült, hogy nagy mázlink van vele. A folyosó végén, az épület szélén vagyunk, így nem kell osztoznunk a wc-fürdőn egy másik szobával, hanem van egy sajátunk! Szép lassan rájöttünk, hogy a szobát is lehet csinosítgatni, alakítgatni, Az én kis részem így néz ki most:

Kattints a képre a nagyításhoz!

   Az ágy a jobb oldalon folytatódik, felette polc, csipkebogyó díszítéssel, és a kedvenc virágommal! :) Mert, hogy vettem virágot, hármat is. Így már hatan lakunk a szobában (Andi, Bori, Csongorkirályfi, és a 3 növény :) Van egy elméletem, hogy aki előttünk itt lakott, nem volt idegileg százas. Például nem kevés időt és energiát feccölhetett abba, hogy a "konyhát" (mosogató+főzőlap+szekrényke miniatűr helyen) gusztustalanná tegye. Leragasztotta ugyanis egy fényes, ronda piros széles szigszalaggal. Olyan igazi szocreál kinézete lett tőle, a legrosszabb fajtából. A fiókokat is evvel a gyönyörű színnel bélelte. Szerencsére csak papírt tett be mindenhova, így azt kitépkedtük, mielőtt órákig sikáltuk volna őket... A főzőlapot egyébként nem érdemes használni, mert egyrészt nincs semmink hozzá (pl. edények, hely, stb.), másrészt hihetetlenül olcsón lehet kajálni a menzán (erre majd még kitérek), az alapanyagok meg méregdrágák a boltokban. Sokkal hasznosabb lett volna egy minihűtő, de szerencsére jön a tél, az ablakpárkány remekül fog funkcionálni e célra.

   Azt már írtam, hogy a negyediken lakunk, a hetes épületben, jó közel a menzá(k)hoz. ;)

Ügyintézések

   Na igen, még jó, hogy nem tudtuk, hogy csak ezen a héten kezdődik a tanítás (csak holnaptól, mert ma nemzeti ünnep, a függetlenség napja van), mert a teljes hetünk ráment az ügyintézésre. A közlekedéshez például kaptunk egy papírt, amit kitöltve leadtunk a Tanulmányi Osztályon (az index-el együtt, amit előtte megvettünk 5000 (!) Ft-ért), majd úgy indult, hogy másnap, de végül harmadnap visszakaptuk egy pecséttel ellátva, ráírtuk az addig megszerzett mágikus OIB számunkat, és elmentünk vele és egy fényképpel és az egyetemi (külön horvát nyelvű) befogadólevéllel a helyi BKV központi irodájába, hogy kiváltsuk a a bérletet, amiért fizettünk 30 kunát (kb. 1000 Ft), és kaptunk egy kis papírfecnit, hogy másfél hét múlva érte mehetünk, persze addig a papíros semmire sem jogosít, úgyhogy vehetjük (vehetnénk) a jegyeket 12 kunáért (kb. 450 Ft) utanként. Hát így dióhájban. Szóval, most úgy közlekedünk, ahogy tudunk. Tök jók a villamosok, 4-5 megállókat lógunk általában, amíg nem lesz diákunk. A bérlet egyébként kb. 4-5ezer Ft lesz. Ha minden kis útért jegyet vennék, kb a tízszereséből jönnék ki... A suli amúgy jó közel van, gyalog 10-15 perc.
 

   A többi folyamatot nem részletezem, nem kell megijedni, csak érzékeltetni akartam, hogy mennek itt a dolgok! :) Nah, néhány szót arról az OIB számról. A horvátok ez alapján tartanak számon minket (is), nem egy név, hanem egy számsor vagyunk a rendszerben. Ami menő, hogy bármikor visszajövünk, ez a kód életünk végéig érvényes lesz itt. Evvel nyílnak meg a kapuk, így lett például elektronikus identitásunk az egyetemen, amivel lehetett net-hozzáférésünk. Szóval most a koliban is van net (bonyolult beállítás + a még otthon letöltött program kellett hozzá), illetve az egyetemen mindenhol wifi, a könyvárban meg szintén minden gépen net. Lélektanilag nagyon fontos lépés volt ez a csütörtök délután, az élet szebb lett, a nap is fényesebben sütött. Ádikával mindennap skype-olok (eleinte netkávézó, most már "itthon"), most már webkammal, e nélkül minden elviselhetetlen lenne. De beszéltem már Anyukámmal többször, meg Ibivel, meg aki ráér majd néha barátok közül. 

   Ha már szóba került, beszúrok egy képet a könyvtárról is. Kb. úgy tudnám jellemezni, hogy idilli hely. Modern, világos, rendezett, elég jó állomány magyar irodalomból és MID-es könyvekből (is), sok-sok ülőhely és gép, net (gépeken+wifi), nyugalom, de akár beszélgetni is félre lehet vonulni. Sajnos kölcsönözni csak csütörtöktől tudok (egy hét, mire kész a kártya, igényléséhez persze a megfelelő kódok, papírok beszerzése előfeltétel), de így is élmény volt bent tölteni két órát.

Kattints a képre a nagyításhoz!

   Van még egy csodás dolog itt, ez az X-ica nevű kártya. Tulajdonképpen egy kajálásáshoz való diák. 75%-os kedvezményt biztosít a menzákon, ami azt jelenti, h kb, 200 Ft-ból lehet megebédelni (leves+főétel+saláta). Mert hogy a menza nem olyan ám, mint otthon! Reggeli-ebéd vacsora, nagy választék, joghurtok, gyümölcsök (alma/babánk/mandarin), üdítők, ebédre többféle főétel, vega menü, vacsira is meleg kaja akár. Azért kell fizetni, amit elveszel, de minimális összeget. Persze azért nem lehet eszetlenül zabálni. Havonta megvan, hogy milyen keretet lehet használni. Picit számolgatni kell, de ki lehet jönni belőle. Azt mondják. :) Itt egyébként könnyebb odafigyelnem az egészséges és rendszeres étkezésekre, mint otthon. Eddig nem sokat törődtem ilyesmivel, de babácska miatt nagyon odafigyelek magamra. Remélem mindenki büszke rám! :)

(Folyt. köv.)

Utazás, megérkezés

Helló mindenki!

   Egy hete vagyok Zágrábban. Nehezen veszem rá magam erre az írás dologra, de megpróbálom magam összekapni! :) Legalább egy helyen lesznek az emlékek, a képek... Már nem tudom, hogy kinek mit meséltem, itt lesz majd egy kis szemezgetés az elmúlt hét történéseiből. Előzetesbe elmondanám, hogy jól érzem magam, Csongorkirályfi is. Egyre többet mocorog, csuklik, reagál, szól, hogy menjünk már aludni! :)

 

Utazás

   Nahát, az nem volt egyszerű. A csomagolással kezdődött... Már a debreceni 2hétre pakolás is sokkolt a nyáron, most legalább másfél hónapra kellet, de inkább 3-4re. Ráadásul, mindent fel kellett próbálni, hogy mibe férek bele, és kitalálni, hogy mibe fogok hónapok múlva is... Próbáltam mindenre gondolni, amire csak szükségem lehet. Az indulás előtti éjszaka pont alkalmas volt rá, hogy felavassam a régi, de számomra új varrógépet (még a műfaj is új). Rövidebb kiakadás után egész ráéreztem az ízére, és felvarrtam a második számú terhesgatyám szárát, így az használhatóvá és elrakhatóvá vált. Lényeg a lényeg, 1-2 óra alvás után kelhettem is :D Ádika aranyos volt, sokat segített, elég sokáig fenn volt ő is, pedig szegénykém másnap kikísért, aztán ment dolgozni. 

   Szal 06:15 előtt 10 perccel fenn ültem a vonaton, gyengén, törékenyen, a zokogás szélén, hogy Áditól el kell válnom, és vár a nagy ismeretlen. Vonaton szerencsére aludtam néhány órát, ami a kis lelkemet is helyretette. Ami megint nem tett jót, hogy Gyékényes után le kellett szállni, néhány megállót buszozni, majd újra vonat. Csak reménykedtem benne, hogy jó helyen vagyok, és minden rendben lesz. Csak a Gondviselésre tudtam gondolni, be is jött! :)

   Végül alig 15 perc késéssel, fél 1 után be is futottam Zágrábba, a Glavni Kolodvorra. Ott várt Ljerka, egy aranyos horvát lány, aki elkísért a koliba, segített regisztrálni, bőröndöt cipelni, életben tartani magam. :) Elég fáradt voltam, sajnáltam, hogy emiatt nem tudtam rendesen beszélgetni vele, magyarul is alig tudtam összerakni egy mondatot. Egyébként ő meg Budapesten volt erasmussal, sőt, kiskorában lakott is ott, beszél is valamennyire magyarul. Ha összejön, őt (is?) fogom magyarul tanítgatni, remélem a héten ez kialakul. A portásnál a regisztráció eléggé elhúzódott, de már ott találkoztam 3 magyar lánnyal. Az egyikük, Eszter itt lakik felettem egy szinttel, és azóta elég jóba lettünk. Horvát dialektikából doktorizik itt, tanít is egy ideje horvátot. Úgy tűnik, ő fog majd tanítgatni, mert az egyetemen 600 euróba fájna a nyelvtanulás. Röhej.

   Visszatérve a történésekhez, végre meglett a kulcsom, a hetes épületben a negyedik szinten lakom. Ami igazából az ötödik. Persze liftről ne is álmodjunk. Végülis örültem, mert  ennyit legalább muszáj mozogni. Ledobtam a cuccokat a szobában, körül se néztem, leszaladtam a portára megkérdezni, hogy ki lesz a szobatársam. Épp egy magyar lány regisztrált, és csodák csodájára ugyanazt a kulcsot kapta, mint én. Így már együtt feldöcögtünk és körbenéztünk. A szoba nem hogy koszos, hanem retkes volt, így első utunk egy kisközértbe, tisztítószerekhez vezetett. Amit muszáj volt, takarítottunk, aztán zuhantunk az ágyba. fárasztó nap volt.