Otthon édes otthon :)

Beadandók elkészültek, hazaköltöztem, már csak vizsgázni térek vissza!
Tegnap a dokikat is letudtam, kezdődhet a karácsonyi készülődés!!

Még maradt 1-2 kép a gépemen még  havas-adventi Zágrábról, alkalomadtán néhány szó kíséretében majd felkerül ide.

Mindenkinek nyugodt ünnepi készülődést kívánok! :)

Újra Zágrábban…

   Hihetetlen gyorsan elrepült az otthon töltött egy hét. Nem unatkoztam egy percig se, ami azt illeti, pihenni se nagyon volt időm. Ez a sok orvosi hercehurca kivesz az emberből. De túl vagyok a tövv körös vércukorvizsgálaton, jártam a dokinál, a védőnőnél, sőt, még a toxémiát is kizártuk (csak 2 napom ment külön erre rá + még 3 az idegeskedésére az eredményig…) Teljesítettem két tárgyat az egyetemen (húszból kb.), találkoztam a családdal több körben. Láttam végre az egyetlen drága egy hónapos unokaöcsénket is! Barnusra feltűzték a szalagot, amiről ugyan lemaradtunk, de tánctudását többször is bizonyította J Engem is megtáncoltatott az én kisöcsém, egy jó hosszú bécsi keringőt nyomtunk végig.

   Jó volt otthon, de piszkosul elfáradtam, és még most jön a java: beadandóidőszak. Francba, hogy itt vok Zágrábban, egy csomó lehetőség lenne a MID-el foglalkozni, fejlődni, kutatni, tanítani, de nekem a szobában kell görnyedni a megkérdőjelezhető gyakorlati (és bármilyen) hasznú beadandók fölött. 

   Ma elintéztem a költözést, lett egyágyasom, a fürdőn osztozom még 3 emberrel. Jó lesz ez, csak most végtelenül kimerült vagyok testileg-lelkileg. Még azér jól lehúzott ma az a lány energiával, sebaj, innentől a töltekezés jön. 

   Csak gyorsan néhány kép pótlólag: a mi büszkeségünk, unokaöcsi + 26. és 27. hét.

***UPDATE:
   Ma intéztem az admisztrációt, és szólt a nő, h sorry, de dupla ár, vagyis 1500 kuna - 200 eur - 60ezer Ft lesz ez a szoba. Még jó, hogy tegnap direkt rákérdeztem. Dühös vagyok, de mindent a babácskáért. Spórolás jön. Más országokban ennél is bőven többet fizetnek.
   Tudom, h ez mind értem van, hogy jobb körülmények között legyek. Az egészségemre nem szabad sajnálni a pénzt, kerül amibe kerül. Még így is ki tudok jönni az ösztöndíjból, picit szűkösen, de megoldom. Vicces, h a Gondviselés így "kényszerít" rá, h törődjek magammal. :) De jogos.

Feketeleves

Úgy döntöttem kiírom magamból, és leteszem.

   Meguntam, hogy én legyek a nyugodt fél, aki mindennél jobban tekintettel van a másikra. Rámegy az összes energiám, hogy feldolgozzam az igazságtalanságot, a frusztráltságot, ami felém árad. A keresztényi alázatot sokáig volt alkalmam gyakorolni, de van, hogy csak tovább kell lépni. 

   Hosszas vívódás után arra jutottam, hogy megszakítok minden kapcsolatot a szobatársammal, amint csak lehetséges. Felvettem a kapcsolatot a kollégium vezetőivel, bejátszottam a terhes kártyát, hogy túl magas az ötödik emelet 6-7-8 hónaposan, tegyenek át vhova máshova. Nem ártana már vmi pozitív megkülönböztetés, mert a nagyvilág részéről még nem sok jót tapasztaltam. A családom és az ismerőseim persze teljes vállszélleséggel támogatnak, ami nagyon nagyon jó érzés, de kaptam már sok rosszat is, sajnos. Például más panaszkodhat, ha fáradt, sok a dolga, de én, aki kétszer olyan keményen megdolgozok csak azért is, hogy fizikailag talpon maradjak, ha egyszer - neajdisten egy hónapon belül kétszer - véletlenül kiejtem a számon, hogy nekem azért nehéz valami, mert terhes vagyok, rögtön megkapom, hogy folyton sajnáltatom magam. Nem mondom, hogy ez a hozzáállás általános, de piszok rosszul esik. Már csak azért is, mert sajnálkozásnak helye nincs, a terhesség jó dolog, minden testi nehézség értem és a babáért van. Folyamatosan változnak a tűréshatáraim, ezekre oda kell figyelni. Néha ezt tényszerűen megemlítem, ha megkérdezik, de aki azt gondolja, hogy sajnálni kell egy terhes nőt, az egész egyszerűen nem normális.
   Nah, itt már sejthető, hogy nem általánosságban beszélek. Sok igazságtalan vádat kaptam a fejemhez, de ez az a határ, amit nem vagyok hajlandó eltűrni. Csongorkirályfi ennél sokkal jobbat érdemel. Szóval én vissza nem megyek egy labilis frusztrált ember közvetlen közelébe, aki ezt mind rajtam tölti ki. Energiavámpírság, lelki terror, rosszindulat, némi skizofrénia (?) csillagos ötös. Sajnos ráment 2 napom az itthoni boldogságból. Ahogy hazaértem, várt az első gyalázkodós e-mail a sok közül. Most azt nem minősítem, hogy mennyire egyenes dolog a szóbeli kommunikációt napokig kerülni, az aggódó kérdéseket ignorálni, majd ilyen formában a másikra önteni a torz agyszülemények tömkelegét. Próbáltam tényekkel "védekezni" (mi ellen is? röhej...), de nem jutott el a címzetthez. Őt nem én fogom megmenteni. De eltűrni sem fogom, babácskára való tekintettel. Csongorfiú megérdemli a harmonikus légkört, és én meg fogom neki adni. Továbbra is.

   Szóval ismét költözés lesz, ezúttal Zágrábon, a kolin belül (valószínűleg), valahogy megoldom. Megérdemlem a boldogságot, és mindent meg is fogok tenni érte. Tök jók ezek az anyatigris-hormonok, így muszáj kiállnom magamért, mert az egyet jelent babácskával.

   A számomra problémás embert bántani (továbbra se) akarom, ezért is döntöttem az elválás mellett. Sokat tanultam az esetből. Úgy tűnik túl jóindulatú és nyitott vagyok, és így túl sok támadási felületet hagyok. Ezen változtatni nem kívánok, csak az alázatban fejlődni. És megtanulni azokra koncentrálni, akik szeretnek, ismernek és támogatnak.

   Még evvel a bejegyzéssel is úgy gondolom, hogy a korrektség határán belül maradok. Problémás emberünk kategorikusan kijelentette korábban, h nem kíváncsi rám, az érzéseimre, a blogomra (valószínű kizökkentené képzelt világából), így olvasni nem fogja. Hihetetlen, hogy ezen is még én vívódok. De mondom, leteszem. Leírtam, kieresztettem a démont, a továbbiakban nem kívánok vele foglalkozni. Meg lehet ítélni érte, de a feldolgozásnak ezt a módját választottam. Reméljük bejön! :)

   A következő napokban csomó jó dolog fog velem, velünk történni, ezekkel fogok foglalkozni, és írok is róla, ígérem :) Sok szép fotó lesz gömbölyödő pocakról meg családi idillről, meg ki tudja miről. Ezer éve le akarom írni a szakmai hátterét is ennek az erasmus dolognak, meg hogy merre tartok, majd eljön ez is. Mert evvel kell foglalkoznom, és nem más felesleges, nyomasztó hülyeségekkel.

Ádis napok

   Ezúton jelezném, hogy a 25. hétbe léptünk! :)

   A hosszú hétvégén egész spontán módon ismét lejött Ádi.

   Picit beborult a kedélyem, mikor szerda estére mindhárom magyar lány eltünedezett. Én is nagyon akartam volna, de pocakkal nem mertem bevállalni 4 napon belül kétszer a 7-8 óra utazást. A vonat tisztán 6 és fél óra, de a pályáudvarra is el kell jutni, majd onnan haza. Hipp-hopp eljön a péntek reggel, amikor úgyis fel kell ülnöm a vonatra. Az utóbbi kb. 1 hétben picit nehezebb a pocakkal. Fájdogál, feszül, érzékeny, plusz a lábam is görcsölget. Lehet, hogy csak ez az esős idő nyomta rá a bélyegét a kedélyemre, a fene se tudja. Vagy így jön ki a honvágy. Vagy lassan a harmadik trimeszterbe lépek...

   Szóval Ádi szerda este 10-kor fogta magát, bedobott 6-7 könyvet a táskájába (beadandók készültek a hétvégén), és csütörtök reggel 6-kor már a vonaton ült. Városnézésre most nem volt lehetőségünk, inkább a szobában kuksolós, olvasós-írós-dolgozós móka volt, de beiktattunk néhány andalgós, kiadós-beszélgetős sétát is. Megállapítottuk például, hogy jó lenne közösen megöregedni, és hogy nagyon büszkék vagyunk a nagymamáinkra. Most könnyebb volt a búcsú, már csak négy teljes nap egymás nélkül. :)

Dolgos hétköznapok

Hamarosan!

Ádi(s) szösszenetek (is)

...

   Nekem van legtökéletesebb férjem a világon, ez már biztos. :)

 …

   Az október 23-ai hosszúhétvégén itt járt Ádi. Meg sem kísérlem a maga teljességében leírni a dolgot, de álljon itt néhány szösszenet. Az első pár sor közvetlen elválásunk utána született.

   „Boldogság utáni csönd.

   Az elmúlt 4 napom boldog önfeledtségben telt, most indult haza Ádi. Már hiányzik, de rettenetesen. Kell majd egy kis idő, hogy megint magamhoz térjek.”

…

   Felrakom ide azt az egy közös képet, ami Ádi látogatásakor készült. Kellett volna egy biciklis is, mert aznap egész nap két keréken mozogtunk, dehát így alakult, hogy nem alakult. Ahhoz képest még jó kedvünk van, hogy nem egy lélekemelő dologban volt részünk. A horvát függetlenségi háborúról néztünk meg egy kiállítást. Ádinak érdekes volt, én megpróbáltam minél kevésbé odafigyelni. :) Nem szeretem ezeket a háborús dolgokat, na. De: műveltség, történelem, kultúra, identitás, értem én. Csak minimalizálom a hatást.

…

   Első nap gyönyörű időnk volt, órákat sétáltunk. A Száva-parton andalogva indultunk lőni valamit ebédre. Szerintem még nem meséltem, hogy ez (is) milyen gyönyörűen meg van itt csinálva és gondozva. Szép füves, járdákkal, padokkal, szobrokkal. Nincs szemét sehol, ellenben sok ember, családok babakocsival, futók és biciklisek. Egészen idilli. Csinálhattam volna képet is, de Ádival eszembe se jutott ilyesmi, illetve mindig utólag döbbenünk rá a fényképek hiányára. Inkább megéljük a pillanatot. Majd a gyerkőc meghozza a fotózási kedvünket, ez úgy szokott lenni.

…

 

Kórusdilemma

   Tizenéves kórusiskolás múlttal szinte lehetetlen elfogadható kórust találni. Sajnos vagy nem sajnos, de az igényesség mellett elitizmus is belénk lett nevelve. Azt a minőséget nehéz hozni, és az embernek már igénye lenne rá, nagyon is. Szóval van ez a Zágrábi Egyetem kórusa. Elég komoly meghallgatás volt, így bíztam benne, hogy jó dolog lesz, még aggódtam is, hogy nem jutok be. Feleslegesen. Nagyon lelkes meg aranyos mindenki, de ide sok-sok türelem kell. Meg alázat. Legutóbbi két órás próbán egy teljes darabot sikerült "megtanulni", olyan szintűt, amit hatodikos korunkban szemrebbenés nélkül blattoltunk. 

   Ahogy észleltem, a felvétel előtt volt már egy egészen használható kórusmag, 40-50 fő, aztán most felvettek még ennyi új embert. A kottaolvasás (sem) volt alapkövetelmény... Az ordítás azért megy, tud szólni 100 ember. De mire ebből használható dolog lesz...

Amiért mégis maradok:

- Már nincs időm-energiám mást leszervezni. Jobb, mint a semmi.

- Közel van (az egyetemen).

- Nem jár különösebb kötelezettségekkel

- Beosztottak szoprán 1-nek. Marika néni mindig is mondta, hogy szoprán hangom van, csak belekényelmesedtem az altba, jó a banda, és F. b. is ott szokott meg. Nem is lett volna bátorságom felmászni a szopránkába egy profi kórusba, itt simán jó bontogatni a szárnyaimat. Ezekkel a darabokkal nem nagy kihívás egyenlőre.

- Vicces, hogy bár két szót nem beszélek horvátul, pontosan megértettem, hogy mit magyarázott beéneklésnél a csaj. Hiába, az évek meg rutin.

- Próba előtt-közben-után mindig csacsogok angolul egy-két emberrel. Jó ismerkedős hely meg nyelvgyakorlás.