...
Nekem van legtökéletesebb férjem a világon, ez már biztos. :)
…
Az október 23-ai hosszúhétvégén itt járt Ádi. Meg sem kísérlem a maga teljességében leírni a dolgot, de álljon itt néhány szösszenet. Az első pár sor közvetlen elválásunk utána született.
„Boldogság utáni csönd.
Az elmúlt 4 napom boldog önfeledtségben telt, most indult haza Ádi. Már hiányzik, de rettenetesen. Kell majd egy kis idő, hogy megint magamhoz térjek.”
…
Felrakom ide azt az egy közös képet, ami Ádi
látogatásakor készült. Kellett volna egy biciklis is, mert aznap egész nap két
keréken mozogtunk, dehát így alakult, hogy nem alakult. Ahhoz képest még jó
kedvünk van, hogy nem egy lélekemelő dologban volt részünk. A horvát
függetlenségi háborúról néztünk meg egy kiállítást. Ádinak érdekes volt, én
megpróbáltam minél kevésbé odafigyelni. :) Nem szeretem ezeket a háborús dolgokat,
na. De: műveltség, történelem, kultúra, identitás, értem én. Csak minimalizálom
a hatást.
…
Első nap gyönyörű időnk volt, órákat sétáltunk. A
Száva-parton andalogva indultunk lőni valamit ebédre. Szerintem még nem
meséltem, hogy ez (is) milyen gyönyörűen meg van itt csinálva és gondozva. Szép
füves, járdákkal, padokkal, szobrokkal. Nincs szemét sehol, ellenben sok ember,
családok babakocsival, futók és biciklisek. Egészen idilli. Csinálhattam volna
képet is, de Ádival eszembe se jutott ilyesmi, illetve mindig utólag döbbenünk
rá a fényképek hiányára. Inkább megéljük a pillanatot. Majd a gyerkőc meghozza
a fotózási kedvünket, ez úgy szokott lenni.
…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése