Úgy döntöttem kiírom magamból, és leteszem.
Meguntam, hogy én legyek a nyugodt fél, aki mindennél jobban tekintettel van a másikra. Rámegy az összes energiám, hogy feldolgozzam az igazságtalanságot, a frusztráltságot, ami felém árad. A keresztényi alázatot sokáig volt alkalmam gyakorolni, de van, hogy csak tovább kell lépni.
Hosszas vívódás után arra jutottam, hogy megszakítok minden kapcsolatot a szobatársammal, amint csak lehetséges. Felvettem a kapcsolatot a kollégium vezetőivel, bejátszottam a terhes kártyát, hogy túl magas az ötödik emelet 6-7-8 hónaposan, tegyenek át vhova máshova. Nem ártana már vmi pozitív megkülönböztetés, mert a nagyvilág részéről még nem sok jót tapasztaltam. A családom és az ismerőseim persze teljes vállszélleséggel támogatnak, ami nagyon nagyon jó érzés, de kaptam már sok rosszat is, sajnos. Például más panaszkodhat, ha fáradt, sok a dolga, de én, aki kétszer olyan keményen megdolgozok csak azért is, hogy fizikailag talpon maradjak, ha egyszer - neajdisten egy hónapon belül kétszer - véletlenül kiejtem a számon, hogy nekem azért nehéz valami, mert terhes vagyok, rögtön megkapom, hogy folyton sajnáltatom magam. Nem mondom, hogy ez a hozzáállás általános, de piszok rosszul esik. Már csak azért is, mert sajnálkozásnak helye nincs, a terhesség jó dolog, minden testi nehézség értem és a babáért van. Folyamatosan változnak a tűréshatáraim, ezekre oda kell figyelni. Néha ezt tényszerűen megemlítem, ha megkérdezik, de aki azt gondolja, hogy sajnálni kell egy terhes nőt, az egész egyszerűen nem normális.
Nah, itt már sejthető, hogy nem általánosságban beszélek. Sok igazságtalan vádat kaptam a fejemhez, de ez az a határ, amit nem vagyok hajlandó eltűrni. Csongorkirályfi ennél sokkal jobbat érdemel. Szóval én vissza nem megyek egy labilis frusztrált ember közvetlen közelébe, aki ezt mind rajtam tölti ki. Energiavámpírság, lelki terror, rosszindulat, némi skizofrénia (?) csillagos ötös. Sajnos ráment 2 napom az itthoni boldogságból. Ahogy hazaértem, várt az első gyalázkodós e-mail a sok közül. Most azt nem minősítem, hogy mennyire egyenes dolog a szóbeli kommunikációt napokig kerülni, az aggódó kérdéseket ignorálni, majd ilyen formában a másikra önteni a torz agyszülemények tömkelegét. Próbáltam tényekkel "védekezni" (mi ellen is? röhej...), de nem jutott el a címzetthez. Őt nem én fogom megmenteni. De eltűrni sem fogom, babácskára való tekintettel. Csongorfiú megérdemli a harmonikus légkört, és én meg fogom neki adni. Továbbra is.
Szóval ismét költözés lesz, ezúttal Zágrábon, a kolin belül (valószínűleg), valahogy megoldom. Megérdemlem a boldogságot, és mindent meg is fogok tenni érte. Tök jók ezek az anyatigris-hormonok, így muszáj kiállnom magamért, mert az egyet jelent babácskával.
A számomra problémás embert bántani (továbbra se) akarom, ezért is döntöttem az elválás mellett. Sokat tanultam az esetből. Úgy tűnik túl jóindulatú és nyitott vagyok, és így túl sok támadási felületet hagyok. Ezen változtatni nem kívánok, csak az alázatban fejlődni. És megtanulni azokra koncentrálni, akik szeretnek, ismernek és támogatnak.
Még evvel a bejegyzéssel is úgy gondolom, hogy a korrektség határán belül maradok. Problémás emberünk kategorikusan kijelentette korábban, h nem kíváncsi rám, az érzéseimre, a blogomra (valószínű kizökkentené képzelt világából), így olvasni nem fogja. Hihetetlen, hogy ezen is még én vívódok. De mondom, leteszem. Leírtam, kieresztettem a démont, a továbbiakban nem kívánok vele foglalkozni. Meg lehet ítélni érte, de a feldolgozásnak ezt a módját választottam. Reméljük bejön! :)
A következő napokban csomó jó dolog fog velem, velünk történni, ezekkel fogok foglalkozni, és írok is róla, ígérem :) Sok szép fotó lesz gömbölyödő pocakról meg családi idillről, meg ki tudja miről. Ezer éve le akarom írni a szakmai hátterét is ennek az erasmus dolognak, meg hogy merre tartok, majd eljön ez is. Mert evvel kell foglalkoznom, és nem más felesleges, nyomasztó hülyeségekkel.
